Új-Zéland mostanában leginkább Peter Jackson tevékenységének köszönheti népszerűségét. A Gyűrűk ura nem csak a rajongókat, de turisták ezreit ösztönözte a filmben szereplő tájak meglátogatására. Gyönyörű helyek, ahol küzdelem folyt, nem csak a filmben.
Végre a kezünkbe került egy igazi helyi mozifilm. A “Once were warriors” nem egy mai darab, 94-ben készült, a félmaori Alan Duff regénye alapján. Nemzetközi sikereket is aratott, 12 díjat nyert. Persze sose hallottam róla, kölyök is voltam akkoriban, szóval Dolph Lundgren meg Zsanklód.
Az első pillatnatkép megmutatja, milyen Új-Zéland legszebb arca, hogy a film többi részében megismerjük a kevésbé csillogó valóságot. A lényeg, hogy a film brutális - minden szempontból. Egyrészt mert rengeteg erőszak van benne, másrészt mert nagyon jó! Arról már nem is beszélve, hogy a felmerülő kérdések nietzschei magasságba (vagy mélységbe - kinek mi) sodorhatnak minket.
A sztori egyszerű. Adva van a Hake család, vagyis Jake (Temuera Morrison), Beth (Rena Owen) és a gyerekeik, szám szerint öt (kezdetben). Emberünk igazi kemény legény és még kocsmázni is szeret. Ezzel sincs semmi baj, csak ne verné szivárványszínűre a feleségét, és ne vágná haza a családot, a gyerekeit. Másfelől meg ott van Beth, aki próbálja menteni a menthetőt, de nem eléggé, merthogy szereti ezt a vadállatot. És persze van még dráma, sorsdöntő fordulat, remek színészi alakítás. Ennyi.
De mégsem, mert a dolog mögött ennél sokkal több van. A történet mindvégig megmarad egyfajta steril közegben, a külvilág mindössze néhány jelenetben szűrődik be a filmbe. A sztori térben nem lokalizálható. Játszódhat a világ bármelyik városában, bármilyen kultúrában - és persze játszódik is nap mint nap, a valóságban, hiszen a családi erőszak nem újdonság. Márpedig a film erre kívánja felhívni a figyelmet. Nem hagy teret a képzeletnek, mert kíméletlenül mindent megmutat. Felfedi mennyire állat az ember, ha rossz körülmények (szegénység, kisebbség, háború) között él, és illem, szabályok nem tartják vissza.
Valamint itt vannak ezek a maori fickók és a harcos múltjuk. Már a gyerekek identitását is a maori csoporthoz tartozás adja, ennek jele lehet valamilyen beavatás, tetoválás vagy a maori harci tánc, a haka. Mindez a törzsi szokások szerint, de a maori kúltúrán belül maradva.
Ha jobban meggondoljuk a békés aboriginalok jó 90%-at kiírtották a korai telepesek. Az eredmény siralmas, hiszen a kultúra szinte teljesen eltűnt, helyette maradt a megmarketingelt didgeridoo és az a néhány lecsúszott abo Redfern kornyékén meg bent a sivatag mélyén.
Ezzel szemben a maorik, Aotearoaba érve, harcoltak és zsákmányoltak. A később jövőkkel meg kereskedtek vagy harcoltak. A film címe szinte összeköti a jelen agresszivitását a múlt erejével, ahol utóbbi a túlélést jelentette, méghozzá éppen a "bíráló" európai kultúrkörrel szemben. Az eredmény egy élő kultúra viszonylag sikeresnek mondható integrációja, sajátos akcentus - és néhány hétvégi kocsmai verekedés.
Once were warriors
New Zealand is a popular tourist destination thanks to Peter Jackson. The Lord of the Rings has brought Tolkien fans and others travel to this end of the world. To the beautiful places where some fights took place, not only in the movie.
Eventually we could see a real local movie. The ’Once were warriors’ is not brand new, was produced in 1994 based on a novel by Alan Duff. It has won 12 awards, some of them are international. I have never heard of it, I was so young that time; I was watching Jean Claude and Dolph Lundgren.
The first shot takes you from what people think and see of NZ to what really lurks underneath in some place. Basically, this movie is brutal in all aspects. On one hand there is lots of violence in it, on the other hand it is brutally good. Furthermore it is touching brutal issues that can take you very high or deep, whatever.
The story is simple. There is the family Hake, namely Jake (Temuera Morrison), Beth (Rena Owen) and the five kids (in the beginning). This man is tough and likes to drink in the pub. It is only a problem when he beats his wife so badly that he can hardly look at her rainbow face. The family and the kids can’t get along this thing. Beth would like to save the family life, but she is so much in love with this „trouble Jake”. So the drama develops, the story turns on and on with great actors. That’s all.
Or even more, cause there is more in it. The story is presented in a kind of sterile environment; the outer world is slightly showing itself. This story cannot be localized. It could happen at any city of the world, in any culture – as it is actually happening day after day in reality. Violence in the family is not a new thing. This movie focuses on the issue with great success. There is little place for the imagination since the movie puts everything in your face, you cannot ignore it. Man is such an animal under bad conditions like minority, poverty or war which makes you wonder what man is like naturally.
Furthermore, there are the Maori people and their history. There are different upbringings between the parents, even if in the same umbrella culture of the Maori which leads to different cultural stand points and how they view family life. Being part of a community is important in the identity of the children, and signs are presented as tattoos, initiation or the haka, a traditional maori war dance. We also learn that a good warrior’s strength is not the fist but the mind.
Actually, the peaceful aboriginals were exterminated by 90% by the early settlers. The result is pathetic. The culture has more or less disappeared, what we have left is the marketing of digeridoo and some abos around Redfern and deep in the Outback.
On the contrary, the Maori have been fighting for their land and food when they arrived to Aotearoa. With the people coming later they exchanged goods. The title of this movie refers to this past which is so critised by the Europeans today. In fact, Maori is a living culture with one of the most successful integration history, there is a specific accent and there are a few incidents in the pubs on weekend nights.
Azt mar tudtuk, hogy San Pedrobol lehet terepjaros mokara menni a Salar de Uyuniba. Igy egyuttal mar at is jutunk kovetkezo allomasunkra, Boliviaba. Sikerult ugynokseget valasztani, es kedvezmenyt is ki tudtunk csikarni - ugy tunik mi voltunk az elso magyarok.
11,4 kg. Ennyivel érkeztem Chilébe. Az eltelt 6 hónap alatt hazaküldtem, kidobtam és lecseréltem jópár ruhadarabot, de a zsákom igazán csak attól lett könnyebb, amikor Christchurchben már csak három könyvet tettem bele: spanyol nyelvtan, Biblia és Lonely Planet South America on a shoestring.
... más néven 
Chile oslakosai a Mapuche indianok, akik a deli reszeken meg ma is elnek. A spanyol gyarmatorszag 1818-ban lett fuggetlen. 6435 km tengerpartja van, es az eszaki reszen levo Atacama sivatag a vilag egyik legszarazabb terulete. De mindezeknel sokkal izgalmasabb, hogy itt minden Chile terkepen rajta vannak az antarktiszi teruletek!
Az elmult 
.jpg/180px-Marvin_(HHGG).jpg)