Valparaíso

Chile második legnagyobb városa Valparaíso, elsőre látásra semmi különös. Itt volt az első közkönyvtár Chilében, az első folyamatos spanyol nyelvű újság, és itt született Augusto Pinochet, Salvador Allende és Pablo Neruda. A belvárosban nagy a nyüzsgés és a kikötőben piac van. Egy tucat kis felvonó visz fel a környező hegyekre terjeszkedett városrészekhez.
És itt végre megtörtént a csoda, beütött a Latin-Amerika feeling :) Színes házak egymás után és a falakon mesteri graffitik. Mindenféle őrült dekoráció kövekből és egyéb kéznél lévő dolgokból. Nagyon hangulatos volt.

The second biggest city of Chile is Valparaíso, a place that is nothing special at first sight. It is famous for the first public library and the oldest Spanish language newspaper in the world. This is the birthplace of Augusto Pinochet, Salvador Allende and Pablo Neruda. The city center is busy and there is a market at the harbour. Valparaíso expanded to the hills around which are accessible by a dozen of funiculars (ascensor).
Finally, here the miracle has happened, we got the Latin-America feeling :) We strolled along colourful houses and joyful wall paintings, street decorations made of stones and other things available. Awesome ambiance.

Pablo Neruda: Tokaji

Dalom kelyhét ajánlom
Tokaj tündökletének:
csorranj vad ámbratűz,
méz ragyogása,
topáz út,
csordulj feltarthatatlan
zuhogással,
csordulj szívembe és szavamba,
te világos
arany igazság,
tanítsd meg gyökereimet
fölhozni a homályos,
a száraz föld alól az
édességet a déli napvilára.

Ó bor, bor, ragyogó bor,
zivataros időknek
békés adománya!
Jaj, a rejtélyes ormok,
a véres szederindák,
magyarországi puszták!
A magyarok bolyongó tavasza
nemcsak illattól terhes,
felszántotta kegyetlen
hódítók ügetése,
földje repedezett a szenvedéstől,
s a réseken át vér és könny szivárgott.

Hódolat fürtjeidnek!
A fékevesztett vágtatások,
a vak szabja, a fenyítések
a düh szélkitörése s a letarolt föld
hamuja,
a gyűlölet ádáz kalásza,
a galambkebleden gyakorta
dúló vihar-
megújuló tavaszaidnak
aranyszálát nem metszhette semmi,
és tiszta pohárba
boldogság és balszerencse
csordítja együtt
a győzedelmes haza borát,
e tüzet, amely diadalmi jelkép.

Az én rendezetlen szívembe
hozd el, Tokaj bora, te csupa illat,
a fény világát:
tégy rendet tébolyomban!
Én föllázadat tűzhánytól jövök,
ádáz folyóktól, melyek eltemették
népem kezét,
ez az én poharam,
színig tölts kényes, finom
lázongó erőddel,
taníts meg a ridegségből kivésni
arany oszlopodat,
hogy sértetlen
tarthassam föl, szemben a széllel.
Ó, föld mezítelen fia, hagyd itt
gyökeredet dalomban. S mennyei
emlékedet a számon.

(Fordította Somlyó György)