Menjünk le délre!

vagy északra? nu, utazunk az tuti :-) Ez egy utinaplo a deli felteken valo csavargasrol es van egy kulon fotogaleriank: http://www.flickr.com/photos/7773759@N02/

csütörtök, május 31

Sillustani

Chullpas @ Sillustani, Puno, PeruPuno közelében két látványosság van: az úszó szigetek és a temetkezési tornyok. Utolsó hajókázásunk a Titicaca tavon nem a legkellemesebb élmény volt, ezért a romokra szavaztunk. A Sillustani egy félsziget a 3890m magasan fekvő Umayo tavon. Chullpák, azaz olyan tornyok, amelyekbe egész nemesi családokat temettek el, az egész Altiplanón vannak, de itt maradtak meg a legszebb állapotban. Elképesztő, hogy kötőanyag nélkül felhúzták a tornyokat, a legmagasabb 12 méteres. A technika még az inkákénál is fejlettebb volt, mert a köveket először hengerszeletre csiszolták. A félnapos túra helyett elmentünk kisbusszal, majd taxival (benne 9 ember: 3 elől, 3 hátul, 3 a csomagtartóban :) és visszafelé meghekkeltünk egy turistabuszt, így felárból kihoztuk a történetet.

The two main attractions around Puno are the Floating Islands and the funerary towers. The last time we were on a boat on the Titicaca Lake is rather forgettable so we opt for the ruins. Sillustani is a peninsula on Lago Umayo (3890m). These towers called chullpas can be found all over the Altiplano but these are the most impressive in number and condition. Incredible how they could build them without any material among the rocks. Some are even 12m high. You can visit this place on a half day tour. Of course we went on the adventerous and budget version: collectivo, taxi with 8 passengers and a hitching a tourist bus on the way back. Finally, it was a 2 for 1.

szerda, május 30

Summa Bolívia

Bolivia zaszlojaAz eltöltött két hónap után álljon itt egy összesítés. Előtörténetnek annyit, hogy ez az ország várakozásainkal ellentétben felküzdötte magát a topra. Petracseknél vetekszik Új-Zélanddal.
Táj: Mi a Salar de Uyunin keresztül léptünk be Chiléből és ez egyben meg is adta az alaphangot. Ha lehetne, megismételnénk!
Emberek: Alapvetően szuper kedvesek és nem lehúzósak. A fotózást nehezen veszik. Kis dumcsi után vagy karnevál alkalmával viszont mehet.
Nyelv: Talán a legjobb hely spanyol tanulásra, mert a környező országoknál lassabban és tisztábban beszélnek.
Kaja: Ez a csúcs. Számunkra igazi gasztronómiai élvezet volt, és nem csupán a turistákra szakosodott éttermekre gondolok. Ha jó kaja kell, irány a piac Cochabambában, Sucrében, nem lehet mellé fogni.
Kedvenc kaja: Petracsek > grillezett sajtos saláta (Cochabamba, Mercado 25 de Mayo), Erich > Pique macho, bárhol + a piaci gyümölcssali.
Ital: Petracsek > a frissen csavart narancs (mandarin, grapefruit) az utcai árusoktól, Erich > Jugo de tumbo (éretlen passionfruit lé). Kedvenc sör: Huari
Kedvenc hely: Petracsek> Toro Toro és Sorata, Erich> Sucre és az összes trek.
Könyv: Pete Good - Betwen a rock and a hard place
Web: www.boliviasolidarity.org
Bónusz: a külügy honlapjára ráférne egy frissítés - 5 éve még lehet, hogy veszélyes volt :P

After two months we had to leave but lets point out that this country gave us much more than we expected. For Petra is almost matching New-Zealand.
Landscape: We came through the Salar de Uyuni and this gave us a good start. If we could we would do it again.
People: friendly, you don't feel like a moving well lined purse . To take pictures is not that easy but after a small talk should be no problem.
Language: Probably the best place to catch the language cos they speak slower and clearer than in the neighbouring countries.
Food: Simply brilliant. For us it was a gastronomic journey, especially the market food. You can't be wrong on the markets of Sucre or Cochabamba.
Drinks: Petra > fresh OJ from the street stalls, Erich> Jugo de tumbo (unripe passionfruit juice) Favourite beer: Huari
Favourite places: Petra> Toro Toro and Sorata, Erich> Sucre and all the treks.
Book: Pete Good - Betwen a rock and a hard place
Web: www.boliviasolidarity.org

kedd, május 29

Correo

A tegnapi gigantikus vásárlást követően ma hazaküldtünk egy 15 kilós csomagot. A postára csak a cuccokat kell vinni, a dolgokat elvileg ellenőrzik és profin becsomagolják. A törékeny dolgokat előbb egy kartondobozba, majd mindent egy műanyag zsákba rendeztek el. Miután leszorították kicsire, a néni összevarta az egész zsákot. Aztán rá a papír a címmel és a biztonság kedvéért még egyszer rá kellett írni filccel, celluxhegyek. A két nő halál laza volt és végig röhögtük ezt a 10 perces procedúrát. Ez az utolsó napunk Bolíviában és ilyen egy hevenyészett útiterv a következő hetekre:
30-31 Puno (Sillustani)
1-4 Cusco (Machu Picchu, Sacsayhuaman)
5-10 Arequipa (Canon de Colca, Toro Muerto Petroglyphs)
11-12 Nazca
13-14 Ica (Huacachina)
15-17 Lima

After a hardcore shopping on Monday we went to post a 15 kilo pack home. You bring the things unpacked to the post office where they check the content and wrap it professionally. Fragile things go to a box and everything else is placed on this in a huge plastic bag. Once filled the woman started to sew it together. Paper with the destination and a just in case copy is fixed to the outside, heaps of tape. The two ladies wrapping were pretty cool and we were laughing all through these 10 minutes. This is our last day in Bolivia, above you can see a flexible itinerary for the next 3 weeks in Peru.

vasárnap, május 27

138m

Huayna PotosiEnnyi hiányzott, hogy feljussunk a 6088 méteres csúcsra. Miután elértünk az alaptáborba, megpróbáltunk pihenni, sikertelenül. Minimál alvás, ébresztő pontban éjfélkor, gyors reggeli, aminek mennyiségétől még egy csecsemő is röhögőgörcsöt kapna (ebben a magasságban nem müxik az európai gyomor) és indulás. A hó pontosan az alaptábornál kezdődik. Alig pár méternyi gyaloglás és csatolhattuk fel a hágóvasakat, összekapcsoltuk magunkat a beülőkhöz erősitett kötéllel és a fejlámpák fényénél megindultunk bele a -15 fokos vaksötétbe. Nehéz lenne eldönteni mi a jobb, úgy gyalogolni, hogy fogalmad sincs mennyi van még hátra, vagy napvilágnál, mikor legalább a látvány segit lekötni a figyelmedet. Nekünk adva volt a sötétség, a saját agyunk zakatolása (miért?, mi a fenét keresünk itt? miért a Wéber jut eszembe? :)) és még egy fontos kérdés: MIÉRT??).
A fejlámpa fényénél csak Petracsek lassú, már-már gépies mozgásába tudtam belefeledkezni. És ez igy ment órákon át... egyik láb, másik láb... Megállni muszáj, de a hideg miatt szinte értelmetlen, az ujjaidat ilyenkor is mozgatni kell, hogy el ne fagyjanak, mint a viz a hátizsákban. Sokszor, sok holtponton túl tudtuk tenni magunkat, és a rövid pihenők során, mint mindig, most is igyekeztünk lelket önteni egymásba. Végül öt óra után elérkeztünk az utolsó és egyben leghúzósabb részhez, amire nem csak fel kell mászni, de le is kell jönni róla. Utóbbihoz már nem éreztük magunkban a szükséges erőt.
Közben megjelentek az első napsugarak, lassan láthatóvá vált a külvilág, kotorásztunk a testközelbe rejtett elemekért, hogy megörökitsük a pillanatot. A pillanatot, amikor feladtuk, a pillanatot, amikor túlléptünk a gondolaton, hogy mégis megpróbáljuk, a pillanatot, amikor megszületett az új, 5950 méteres rekordunk.

Failed by 138 meters to get to the top. We tried to rest at the base camp, but was not easy. Short sleep, alarm set at midnight, tiny breakfast cause its really hard to eat at this altitude or at least hard for those from the Northern hemisphere. The snow starts right at the camp. We have put on the crampons and all the equipement, the group is connected with the ropes and we started walking by the lights of the headlamps in the minus 15C cold night. Is it better to see what is left or better not to worry about, in the dark you have no chance to judge the distances. Moving as a robot... left, right... and questions come to your mind, why, what the hell are we doing here, why thinking about climbing fellows and the ultimate WHY? Going on for hours and hours, no long breaks and still you have to move your fingers and toes not wanting them frozen like the bottle of water he had in the daypack. During the breaks we chat and give energy to each other to go on. After five hours and just before the hardest part, you have to go up and then come down - we didn´t feel like it. By this time the sun was about to come and finally we had some view. We were looking for the batteries in the pockets to have a memory of this moment, when we gave it up, no more "just keep on going" and the moment we were on the highest place on 5950 meters.

szombat, május 26

Campo Alto, Huayna Potosi

Huayna PotosiMost már elárulhatom, hogy a két túra csak bemelegités volt. A Huayna Potosi a "legkönnyebb" 6000 méter feletti csúcs. Könnyen megközelithető, La Pazból csak másfél óra kocsival a hágó, 4700m. A hátizsákunkba itt bekerült a felszerelés: műanyag bakancs, hágóvas, esőkabát és esőnadrág, beülő, kesztyű, jégcsákány (szerencsére Erich vitte az enyémet is), hip hop 10 kiló fölé ment a zsák és elindultunk a felső táborhelyhez. A morena billegő kövein elég elvetemült vállalkozás a mászóbakancsban járni, mert ez kb olyan merev, mint egy sibakancs. A második pihenőnél felhúztam a rendes túrabakancsom, na de a cucc igy még nehezebb lett! Úgy két óra múlva feljutottunk a táborhelyhez, ahol sátrat vertünk. Délután volt egy kis izelitő, hogy hogyan lehet a hágóvassal menni felfelé és lefelé, és a jégcsákányos mászást is gyakoroltuk. Aztán 6 körül vacsi és fellőttük a pizsit: 2 pár zokni, 3 nadrág, 6 felső, 2 sapka, kesztyü. A hálózsákban a társaim még az összes ruha másnapra, a fénykepezőgép, az elemek, a naptej és egy üveg viz. 5200on a jó sátorban is megfagyott a viz. Sajnos a vacsora nem volt teljesen frankó, az izgalom, a magasság és a hasunkba költözött gonosz erők miatt jó ha 2 órát sikerült aludni.

The two previous treks were only the warm up. The Huayna Potosi is the "easiest" peak over 6000m (almost 20.000ft). Access from La Paz is pretty easy, takes about 1.5hrs in the cab. At the Zongo pass on 4700m we had our backpacks filled with the personal equipment: plastic boots, crampons, rain jacket and rain pants, harness, gloves and iceaxe (lucky me, Erich was carrying mine). The bags were heavy and I started to walk up on the morena in my plastic boots, pretty hopeless. It took us about 2.5 hours to reach the base camp on 5200m. Lunch, tent and practice of the use of crampons and iceaxe. Early dinner at six and then we went to our sleeping bags taking as company all our clothes and all we need for the next day, like sunscreen, camera, batteries and waterbottle. It was freezing cold in the tent but nice and warm in the sleeping bags. Unfortunately, the dinner gave us aliens in the stomach for the night. Because of this, the altitude and the excitement we could hardly get about two hours of sleep.

szerda, május 23

Bloqueo

Kedden reggel a tévében mutatják, hogy országos sztrájk van, lehetetlen a közlekedés a nagyvárosok között. A turisták között valamiféle válsághangulat alakult ki, van akinek megy a repülője, van aki túrát foglalt másnapra. Szerencsére mi nem sietünk, ezért megnéztünk két filmet (Che és The Final Cut), és scrabblet játszottunk. Szerdán a helyzet változatlan, kockáztatni nem érdemes. Egész délután a hostel kertjében olvastunk, Erich Passoától én meg Bolivia történetéről. Egy soratai angol emigráns, Pete Good írta, minden este találkoztunk vele az éttermében. A könyv letehetetlen, rengeteg véres harc és helyi trianon, Bolivia több, mint a területe felét vesztette el kevesebb, mint 100 év alatt.

Tuesday morning the news are that there are roadblocks around the main cities in Bolivia. It is impossible to get to La Paz and a kind of crisis feeling develops among the tourists. Some have a plane to catch others have booked tours. Fortunately, we are not in a rush so we sat down to watch movies (Che and The Final Cut) and play Scrabble. On Wednesday it is all the same, not worth to risk private transport for a lot more money. This afternoon was one of the bests, just sitting in the hostel garden and reading. Erich has a book about Passoa and I bought one from the semilocal English immigrant Pete Good. It is about the Bolivian History, the bloodsheds and the tragedy of losing more than 50% of its territory in less than 100 years. By the way, pretty critical on the U.S. foreign policies.

hétfő, május 21

Padrinos

Még egy fontos dolog történt, keresztszülők lettünk, vagy valami olyasmi... szponzorálunk egy helyi kisfiút. Hugo 11 éves, anyukája munkaképtelen, a nagyobbik nővére látja el a családot. Egy alapítványnak adtuk a pénzt, ők adnak neki ruhára, cipőre, hátizsákra, ahogy kéri. 100 dollár neki nagyon sokat segít. Van még sok gyerek, lehet csatlakozni!

Something important. Finally we became kind of godfathers or what. There is an agency in Sorata through we started to sponsor a Bolivian child. Hugo is 11 years old, his mother is so ill that she cant do anything. At this time his older sister (14 ys) is running the whole household. The agency is a totally nonprofit thing run by the swiss-bolivian Stefan. Its 100 dollars/year and they can supply him with all necessery things like shoes, clothes, medical stuff, whatever. So many kids there, its time to join.

Sorata

SorataA pizsamánk éjszaka a következő: 2 zokni, aláöltözet nadrág (sexypants), tréningnadrág, rendes nadrág, aláöltözet póló, 2-3 pulcsi, Erichen termó és kabát, sapka, kesztyü. És így sem elég. Bizonyítást nyert, hogy a felszerelésünk egy része teljesen alkalmatlan magashegyi túrákhoz. Ilyen például a nyári sátor, aminek remek szellőzése van, a szupergagyi warehouseos polifoam és a lassan nemlétező hálózsák, amiben 14 hónapja kb nap mint nap alszunk. És a sátor reggel megint jeges.
A maradék gázon cocateát készítettünk és nudlit (3 perces kínai tésztaleves). A nap még nem sütött be a völgybe, ezért felmásztunk egy kisebb dombra, aztán amikor végre megjön a nap, akkor elkezdjük a sátor rétegeit külön szárítani. Theo is megjön az elveszett szamárral. Pancho este elment inni, aztán amikor a lefelé tartó hordárok meglátták, levitték egészen a faluba. De szerencsére a krumpliföldet nem zabálta meg, ez volt a nagy para, mert akkor fizetni kellett volna a gazdáknak. A lényeg, hogy szép lassan összekészülődtünk az utolsó szakaszhoz: 1000m lefelé. Soratában meleg zuhany és meleg ebéd, három nap után ez nagyon jól tud esni.

Our pijamas tonight: 2 pair of socks, thermo(sexy)pants, joggings, normal pants, baselayers, 2-3 jumpers, Erich also has thermo and coat and beanies and gloves. Still not enough. Fact: a part of our equipment - the super ventillated summer tent, the tacky matress from the warehouse and our almost invisible sleepingbags used in the past 14 months almost every day - are definately not for high mountain trekking.
Course the tent is covered with ice in the morning, so we are waiting for the sun to dry our stuff, cooking some coca tea during this time. Later Theo our guide is arriving back with Pancho, the lost mule, who went to the nearby river last night but was found by some porters who took him home to Theos house. Slowly everything is getting ready for the last 1000m downhill. In Sorata the hot shower and fresh food are quite good after the last 3 days.

vasárnap, május 20

Felhők fölött kóboroltam

Laguna Glaciar, SorataEste még beszélgettünk a másnapról, keménynek igérkezett, és az aznapi visszatérő félholtak látványa sem igért semmi jót. 860m fel kb. 3-4,5 óra alatt és ugyanannyi le, 2-3 óra alatt. De legalább jó alvással vágtunk neki. A ló(öszvér)pokróc tuti dolog még ha kicsit büdös is. A track úgy indult hogy akkor most itt a sziklákon fölmászunk... és ilyen is maradt végig, eltekintve attól a néhány lejtőtöl ami szükséges volt, hogy kapjunk szép emelkedőket.
A legviccesebb Theo volt, aki reggel megjelent a sziklamászó felszerelésében, nevezetesen a hires autógumiból készült papucsában (Petrának is van ilyen goodyear izéje:) mondván, hogy ez tök jó a sziklákra - hát én tuti lecsonkolnám az összes lábujjamat egy ilyenben.
Szóval öszvér maradt kajalni, mert ezt az utat nem tudja megtenni, mi meg nyomtuk neki bele az oxigénszegény rétegbe. Megérte. A látvány, amit az alattunk elterülő felhötenger nyújtott már önmagában sem semmi, és aztán végre ott volt a gleccser és a tó és a csönd és a 5038 méteren elfogyasztott "csúcs"-csoki :)

Rengeteg kép / heaps of pics

Hanging around above the clouds
They said that this day will be...well, not that easy, and than you see the guys coming back from the same trip, and you nearly believe it. Its seven hours in total, 860m up and down, the mule is not comming cos its too difficult for them on the rocks, sometimes without any path, just the direction...up. But still, the view is just incredible, you feel like stopping every ten meters to take a picture... and course try to breath. And after all the glacier is there and the lake and the top-choclate on 5038m.
By the way the guide was funny, he made it in his sandals, made from tyres - its Goodyear, its safe on the rocks he said.

szombat, május 19

Köd előttem, köd mögöttem

Laguna ChillataMivel a felhők péntek este megakadályozták, hogy megnézzük a tavakat Lakatiya mellett, ezért reggel korán felkeltünk. Igazából olyan hideg volt a sátorban, hogy örültem, hogy mozoghatok és kicsit felmelegszem. A vezetőnknek voltak gondjai a becsléssel, mármint, hogy mi (a dohányos meg a csaj - nem egy ideális csapat) mennyi idő alatt érünk A-ból B-be. Csak tea és kávé után elsétáltunk vagy 2 órára, többek között azért tartott ennyi ideig, mert megint leszállt a köd és mesebeli tájon járkáltunk fel-alá fél órát, míg valamiféle pocsolyába botlottunk. A fénykép alapján azt mondták, hogy ez volt a laguna, hát kicsit csalódott voltam. A sátorhoz visszaérve gyors reggelit csaptunk: zabkása (aka porridge), lekvárral és naranccsal. Ez a nap elvileg nagyjából vizszintes séta, csak 100m emelkedéssel. Gyakorlatilag 3 és fél órán át mentünk fel és alá, elég gyors tempóban. Az éhség hamar jött és a köd miatt a kilátásból sem sikerült erőt meríteni. Mire pont kivertem volna a hisztit egy darab csokiért (minden kaja az öszvérre kötött zsákban volt...), mondta Theo, hogy 20 perc múlva megérkezünk. A Laguna Chillata már szép méretes, és az idő is kitisztult. A tóhoz felsétált Reynor, Theo 7 éves kisfia, hozott egy polifoamot, egy pulcsit meg fél liter vizet, ha esetleg megszomjazna :) Ilyen kevés ruhával nem maradhattak éjszakára, lementek aludni a faluba. Elkértem a matracaikat és a lópokrócot magunkra terítettük, na ez volt az egyetlen éjszaka, hogy nem fáztunk.

Fog in the front, fog in the back
The clouds didn't let us see the lagunas near Lakatiya on Friday afternoon. So this morning we got up early. Anyways it way so cold that we needed to move! Our guide still had problems estimating the time we need to walk from some place to another, since a smoker and a girl do not form the perfect group. So looking for the lagunas in the fog again took us much more time than he expected. Getting back to the tent we had a quick breakfast, the verz English porridge with jam and oranges. This daz was supposed to be verz flat, onlz 100ms ascent. In reality it was continous going uphill or downhill coming to the magic 100 in the end at Laguna Chillata. We got hungry soon and all the food was on the mule, starving by the time we got to the campsite. Here we meet Reznor the son of the guide who came with a matress, a fleece and a small bottle of water. Unprepared to stay for the night these two guys went home so we could use their blanket for the night. The only comfy sleep.

péntek, május 18

Névnap

Egy hátizsák kettőnknek, egy zsák kaja, egy öszvér és egy vezető. Ezzel vágtunk neki a négy napos Laguna Glacial túrának. Reggel feldobáltuk a cuccost a szerencsétlen állatra (Pancho), aztán uccu neki, 1500 méter fölfelé. Theo, a vezetőnk elég nyugodt tempót diktált és Pancho sem kapkodott az emelkedőkön. Összesen kb. 6 órásra sikeredett "séta" lett a vége (volt szieszta is) és már meg is érkeztünk a táborhelyre, egy hegyi falu melletti tisztásra, kilátással az Illampu nevű csúcsra + voltak meg birkák meg cukorkát kunyeráló gyerekek. Volt még vacsorafőzés, minuszos patakban fürdés, hideg elől hálózsákba menekülés. Utóbbi nem sikerült :(

Nameday
One backpack for two of us, one bag of food, a mule (Pancho),Theo the guide and 1500 meters up. Basically This was the first day of the Laguna Glacial tour. After about six hours relaxed walking through beautiful landscape we arrived to our camp next to a mountain village with view to the magnificent Illampu peak. As company during the preparation of our solid dinner we got some sheeps and kids asking for caramello. And than the cold arrived and we tried to get over in our summer sleeping bags. Not succeded but survived.

csütörtök, május 17

...és akkor megérkeztek az inkák

Jónak igérkező kiállítás a Szépművészeti Múzeumban 2007. május 18 – szeptember 9. A kávézóban Áron perui fotói vannak kiállítva.

kedd, május 15

El Alto

Megprobaltunk reggel bejutni a San Pedro bortonbe, ami azert erdekes, mert a rabok a csaladjukkal egyutt vannak bent, a csaladtagok ki-be jarhatnak, gazdasagi tevekenyseget folytathatnak es a bortonhierarchia a vagyon es nem az eroszak szerint alakul. Nem engedtek be, igy maradt az El Alto, ahonnan szep idoben, mint ma az Illimani es a varos egyutt latszik.

hétfő, május 14

A világ legveszélyesebb útján

Kávé és mézes-banános palacsinta! Csak ezekre tudtam gondolni az ágyban töltött éjszaka után. Utóbbi egyébként nem sokat segitett, legalábbis ez derült ki, amikor két merev gipsztigris probált lekászálódni az emeletről az utca szintre. Később még egy rövid menet a buszmegállóig, a szokásos fél órás téblábolás, amig a jegyes néni megprobál levadászni még két utast, aztán irány La Paz. Rutinosan előre kértük helyet, mert a sofőr mellett több a hely és roadmoviet is lehet csinálni. Lett is belőle néhány perc filmezés, de leginkább horror műfaj, mert emberünk jobban szereti a régi utat, mondván az rövidebb és szebb is. Meg vannak rajta vizesések. Meg időnként buszok is leesnek, átlag heti egy. Persze minden okés volt, láttunk néhány az úgynevezett "Death road"-on lefelé (kb. 30km hosszú lejtő) száguldozó bringást, Petrának elment a gusztusa, nekem meg pont megjött :)
És akkor már ideszúrom a "milyen kicsi a világ" topikot is. Visszatérve La Paz-ba az első ember akibe belebotlottunk egy kiwi fickó, akivel még Santiagoban haverkodtunk össze. Lett is pár órás kávédumcsimerrejártál. A második ismerős csapat szinten kiwi, egy queenstowni pár, a csávónak hegymászóboltja van, és emlékezett rá, hogy jártunk az üzletében. Mi meg csak néztünk döbbenten, amikor idézte a beszélgetésünket. És akkor még ott volt Maya, akit Copacabanában ismertünk meg és félig francia, és vajon hol lakik Párizsban? Rue Lourmel.

vasárnap, május 13

Coroico

El Choro 3. nap: San Francisco-Chairo, 17 km, 2100-1300m

A san franciscoi gyerekek a kapuig jöttek velünk, aztán csatogtattuk a botokat közel 3 órán át, mire a japánhoz értünk. Egy japán fickó a 60-as években elhatározta, hogy itt fog élni. Ez a túraútvonal májustól szeptemberig járható, a viszonylagos száraz évszakban. Most átlagosan csak napi 10 tturista jön, de az európai vakációidőben ez háromszorosára felmegy. Ezen a helyen láthatóan tömegekre számitanak, mert épitettek egy hostelt, ágyakkal és van rendes étterem is. Ha tudtuk volna, akkor talán maradunk egy napot itt, ideális hely a semmittevéshez. Csak ebédeltünk, a maradék gyümölcsöket, kekszet, mogyorót. Jöttek la pazi kérdőives lányok, azt is kitöltöttük, aztán irány a finis. Tűző nap, még 700m lefelé, fél órával a vége előtt kilátástalannak tűnt, de valahogy csak befejeztük. Egyetlen vágyam a lábaimat a hideg patakvizbe lógatni, de fuvart ajánlott egy fiatal pár, és ezt nem utasithattuk vissza. Kitettek egy faluban, innen még 3 km séta volt a rendes autóút. Egy órán át nem vett fel senki, mert nem álltak meg vagy máshova mentek. Végül a normál tarifa tizszeresét (kb 500 Ft) fizettük egy minibusznak, hogy felvigyen Coroicoba. Helyes kisváros, de a lényeg, hogy van zuhany és meleg vacsora. Az étteremben olyan film ment, amit Budapesten forgattak, rátapadtunk a képernyőre.

szombat, május 12

Robocop

Choro trekEl Choro 2. nap: Challapampa - San Francisco, 18 km, 2800-2100m

Gyors reggeli után vágtunk neki a második napnak, amiről előre tudtuk, hogy nem lesz rövid. Szerencsére voltak opciók, 18 vagy 26 km, avagy San Francisco-ban vagy a japán csávónál alszunk. Mivel elég későn indultunk az előbbi tűnt valószinűnek, de azért hajtottunk rendesen egész nap. Szintben csak 800 méter ereszkedést jelölt a térkép és azt is csak egyszer. A valóságban megtettük vagy háromszor, mivel egész nap fel-le mászkáltunk hegyről hegyre. Ha röviden kellene jellemezni, akkor 7 óra a fellegekben, ami ezúttal csak annyit tesz, hogy az orrodig sem látsz. Végül fél négy körül megérkeztünk San Francisco településre, ahol kettő darab család lakik. Abból is az egyik csonka, mivel az asszony nem birta a nagy nyugit és inkább La Paz-ba költözött. Dumcsiztunk kicsit a lokálokkal, felmértük a térdsérüléseinket és gyorsan letettünk a maradék három órás gyaloglásról. Nálam erős érv volt még a hideg sör.

péntek, május 11

Lassan járj, tovább érsz

La CumbreEl Choro 1. nap: La Cumbre - Challapampa, 21 km, 4650-4850-2800m

Gyönyörű napsütéses reggelen La Paz északi részén fogtunk kisbuszt a Yungas felé. La Cumbre az út legmagasabb pontja, ahol van egy Krisztus szobor, itt kellett leszállnunk. A túra első órájában felfelé másztunk, nehéz volt levegőt venni és a zsákjaink is nagyon nehezek voltak, olyan 15 kiló körül. Egy őr lekiabált minket a hegyről, regisztrálnunk kellett, és egy szedettvedett térképet is rajzolt, mert a tetőig több elágazás is volt. Fent csupa kő minden, növényzet nulla, havas csúcsok körülöttünk. Látszik, hogy a nyom kanyarog le a völgybe. Kényelmes tempóban indultunk lefelé, és már most örültünk, hogy botokat béreltünk. Szembejött velünk egy csapat láma és 4 ember, ez felfelé nagyon kemény lehet. Ahol a fű kezdődik, ott már inka romok is vannak, szünetet tartottunk és pusztitottuk a szendvicseket. Az út tovább egy kis patak mellett vezet és az egész idill, akár Új-Zéland is lehetne (a Tongariro nemzeti park). Az első településen (3980m) van egy bolt, itt megint regisztrálnunk kellett. Vettünk egy térképet, szintidők is vannak, hú, kicsit bele kell húzni, mert még 14 km a hely, ahol aludni lehet. A következő faluban (3600m) belépőt kellett fizetnünk, mert a völgy védett terület. Itt már belesétáltunk egy szürke felhőbe, ez nem hagyott el minket másnap estig. Egyre több a zöld, fák is vannak és az egész táj kicsit mesebeli. Az utolsó szakaszon már sajogtak a térdeink, de nyomtuk, hogy világosban odaérjünk. A sátor fent van 5 perc alatt, de a levest már sötétben ettük meg. Aztán jött még két cseh lány, sátruk nincs, csak a tető alatt aludtak és a kismacskák egész éjjel átjártak rajtuk.

csütörtök, május 10

Vamos

Choro trek terkepItt a bakancs, mehetunk turazni! Holnap indulunk a 3 napos Choro trekre. A La Cumbre-Coroico tavon 3200m magassagot kell ledolgozni, tavra ugy 50 km, idore 2,5 nap. A mai kihivas kajat venni az utra, amit a hatunkon kell majd vinnunk. Es egy-egy par kesztyube is beruhazunk, elso nap eleg hideg lesz, de az ido tisztanak igerkezik :)

The boots are ready to go! Tomorrow we leave for the 3 day Choro trek. From La Cumbre to Coroico you lose 3200m altitude. Buying all the food to bring is the challange of today. Also need to buy two pairs of gloves, up on 4800 it is pretty cold but the weather forecast is promising :)

vasárnap, május 6

Karnevál

Reggel hatkor már a jól ismert hegyeket nézegettük és arról dumáltunk, hogy akkor ma lesz a napja, hogy visszahúzunk a szárazföldre, Copacabanaba. Ezt hallva a hostel tulajdonosa mondja is, hogy akkor pedig pakoljunk gyorsan, mert fél 9-kor megy a hajó, amivel ők is jönnek a fesztiválra. Aha, az klassz, mondom neki, de vajon a gyógyszertár nyitva lesz vagy sem :)
Nyomtuk neki megint, ezúttal egy motoros lélekvesztőben, és megérkeztünk egy fortyogó katlanba. Mindenhol emberek, sokan, NAGYON SOKAN. És meg valami nem stimmelt... láttunk két csajt... seggig erő szoknyában. Na ez amúgy itt nem pálya. Aztán megszólalt a zene, egymást követték a különböző ruhába bújtatott zenekarok, maszkos, egyenszoknyás, meg mindenféle táncoló emberek. És nyomták egész nap, késő éjszakáig, tántorgásig - utóbbihoz mondjuk nem csak a hőség járult hozzá. És ez igy ment három napon át.
Fontos tudni, hogy az itteniek nem szeretik, ha fényképezik őket. Ha meglátjak a kamerát, gyakran az arcukat is eltakarják, mert nem szeretik, ha az idegenek a szegénységet fényképezik. A karnevál egészen más. Majd mindenki kirittyenti magát (nem kevés energiát fektetnek bele, hogy minden regiónak egyen öltözete legyen), és mehet a fotó, boldogan néznek farkasszemet bármekkora objektivvel.

At six we were already out watching the sunrise over the well known mountains, and talking about getting back to Copacabana. There is a boat at half 8 come with us to the festival says the owner. Festival, aha, cool and what about the pharmacy was running through my mind.
By the time we got back the city was a different one with many many people and some short skirt girls - not common in this area.
If you know the song Manila by Layo and Bushwaka than you know what was after... "and than I started to dance, whithout wearing no seatbelts" :) I mean they and yes me but just a little. But these guys were serious, dancing bonito and drinking mohito, well not just that, but constantly all day long till late night. And again from early morning.

In fact, Bolivian people dont like you taking photos about them. Some times they also cover their faces seeing the camera. Probably cos its not nice to take pictures about the poverty. But carneval is something very different. Everybody is dressed nice and they face you whatewer canon you have in your hands.

szombat, május 5

Isla del Sol

Isla del SolHét hónapig megúsztuk, de végül minket is utolért a tipikus turistabetegség: a hasmenés. Nem egyszerű gyomorrontás formájában, hanem lázzal megfejelve, igy kb. három napra le is vett a lábunkról. Szerencse a bajban, hogy szép helyen lettünk betegek, a Nap szigetén a Titicaca (hm) tavon. És az inka romokat itt sem láttuk, de a tó partja mögötti havas csúcsokat lefényképeztük minden napszakban. A sziget szent hely az indiánok számára, mert állitólag itt született a Nap es még néhány fontos személyiség. Legközelebb megnézzük ezeket, most jó, hogy kibirtuk a parti városig, ahol van gyógyszertár :)

For seven months we made it. Eventually we got the typical tourist diarrhea, upgraded with fever. Staying in bed and no food for three days, at least on the beautiful island of the Sun on the Titicaca lake. We couldn´t visit the Inka ruins, but we took a series of photos about the Cordillera Real from sunrise to sunset. The island is a sacred place for the indigenous people since they believe that the Sun was born here. Next time hope to see the attractions, this time we are happy to be back in a city with a drugstore.

kedd, május 1

Elő Isla izé

Lago TiticacaAz Isla del Sol kiruccanás azért nem csak erről szólt.
Minden Copacabanában kezdődött, egy laza 4-5 órás túrázással, hogy elérjünk a faluba, ahonnan csónakot bérelhetünk. Volt kis kerülőút meg minden, de ahogy közeledtünk a cél féle, úgy estek a hajóárak is. Egyszercsak jött egy emberke, hogy márpedig ő egy huszasért (2,5USD) átvisz minket és a két coloradói arcot, akikkel együtt meneteltünk. Ez kihagyhatatlan ajánlat volt, egy órával sötétedés előtt. Emberünk elkezdett lapátolni, mi meg pakoltuk magunkra a ruhákat, ahogy csak tudtuk. Lement a nap, a tó elkezdett hullámozni (nem kicsit), mi meg hülyén néztünk egymásra a csónakban. Az ember evezett még egy kicsit, aztán rámutatott egy sziklára a sziget végében, hogy asszongya akkor az ott a kikötő. Kikötő, persze, annak aki hullákat akar eltüntetni. Komolyan gondolta. Ugrás, térdig víz, repül a zsák, fejlámpa ki, éjszakai kommandózás a sziklákon, hogy akkor merre van az arra (meg jó szigeten vagyunk egyáltalán?). Pár perc után a semmiből előtűnt egy 9 éves forma kissrác, elvezetett minket a faluba, egyenesen egy hostelhez.

Pre Isla thing
It all started in Copacabana with a 4-5 hour trekking. As we moved closer to the strait the boat prices were dropping and finally a guy came out with an unbeatable offer to take the the guys from Colorado and us to the Isla del Sol for 20 bolivianos (2.5USD). It was dusk and as he was rowing we kept onm putting up more and more layers. We reached the island in total darkness and rather seelike waves. He said we had arrived and should jump quickly to the rocks. Insane, shoes got wet and bags thrown out. After a few minutes a local boy picked us up and led us to a comfy hostel.